
A település 1 milliárd forintos támogatást kapott.
Komádi a Berettyóújfalui kistérség második legnagyobb települése. Ez az élhető kisváros az elmúlt időszakban körülbelül 1 milliárd forintos támogatást kapott.
Ha a fejlesztéseket nézzük, akkor érdemes Komádi főterét megnézi, amely mindamellett, hogy nagyon szép köztéri találkozóhellyé vált, akár rendezvények helyszíneként is funkcionálhat. Szintén megvalósult a Központi Orvosi Rendelő felújítása is. Sőt, több millió forintos támogatással új orvosi műszereket is sikerült beszerezni. Ez azt jelenti, hogy a Komádiban élők és az orvosi segítséget igénybe vevők sokkal korszerűbb műszerekkel és sokkal jobb körülmények között gyógyulhatnak.
- A komádiak nagyon szeretik a sportot és nagyon büszkék arra, hogy közel 100 millió forintból megújult a sportcsarnok. A beruházás tulajdonképpen már megtörtént és remélem, hogy néhány héten belül a lelátókat is át tudjuk adni. Tehát mindez azt jelenti, hogy a sport iránt érdeklődők kényelmesen, ülő testhelyzetben nézhetik a mérkőzéseket és buzdíthatják a hazai kedvenceket -mondta Gyula Ferencné, a térség szocialista parlamenti képviselője.
Az oktatásfejlesztés terén kiemelendő, hogy Komádi minden "kisiskolája" megújult. Sajnos, amit "nagyiskolának" hívnak még csak papíron, de azért el kell mondani, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács úgy döntött, hogy a tartalékból három település iskolafelújítását támogatja. Ebből az egyik támogatott kisváros Komádi lett.
- Az óvodák vonatkozásában egy 250 millió forintos fejlesztés kezdődhet a településen. Az úgynevezett "faóvoda" helyett egy modern és nagyobb óvoda áll majd a gyerekek rendelkezésére. Az intézmény nevelőtestülete kiváló munkát végez. Úgy vélem, hogy a beruházással még inkább feltudják majd készíteni a gyerekeket az iskolai oktatásra, hiszen modern, korszerű körülmények között lehetnek mind a dolgozók, mind pedig a gyerekek -összegezte a Komádiban zajló fejlesztéseket és azok pozitív hatásait Gyula Ferencné képviselő asszony.